Első igazi gombász élményem
Iskolai dolgozat

Boldogult ifjú koromban, miután egy antikvárban beszereztem Fritz Kahn A szerelem iskolája című klasszikus opuszát, sokáig csak olvasgattam és álmodoztam a benne foglaltakról, mígnem egy szép napon... Persze: ohne kandallótűz és fehér medvebőr, :) de ezen akkor nem akadtam fönn különösebben.
    Ez onnan jutott eszembe, hogy immár bő egy éve böngészgetem a netet, lapozgatom a könyveket, de mindig az volt az érzésem: azért ez mégsem az igazi! Vajha egyszer megadatna nékem, hogy egy tapasztalt gombásszal járom az erdőt, akitől megkérdezhetném: most miért épp arra vesszük az irányt, nem pedig amarra? Ez most melyik tinóru? És mik ezek a kis nyápic gombák? Jók ezek valamire?
    Nos, a jó sorsom úgy hozta, hogy Nagypapi fotós ügyekben megkeresett, és elkezdtünk levelezni (néhányótokkal másokkal is: erre még visszatérek!), majd egy kis idő elteltével sor került a várva várt személyes találkozásra is. Ez egyébként nem gomba-ügyben történt, hanem mert meg akartam venni egy Magneplanar nevű csodahangfalat, és a meghallgatás őt is érdekelte. (Akit érdekelnek a részletek, írjon bátran privátim!) Viszont abban maradtunk, hogy alkalmasint elvisz majd gombászni. Ez többszöri nekifutásra sem jött össze, -) míg végül egy szép napon...
    Vasárnap (2010. aug. 8.) 4:30-ra volt megbeszélve a találka, itt a házunk előtt. Nagypapi előzetesen elmondta: Liscsim háztájiját látogatjuk meg, aki sajnos nem tud jönni, de jelentette, hogy nagyon szép a termés; és hogy Rizijoe is ott lesz a terepen. Szóval: jön értem 1/2 5-kor, addigra legyek készen. Így is lett. Majdnem...
    Ugye, a királyok :) udvariassága a pontosság, ezért hát 4:27-kor - kezemben a kosárka, hátamon a hátizsák - szép komótosan kiballagtam a házunk elé, a sarokra. Izgatottan vártam 4:35-ig, majd kissé aggódva 4:45-ig, míg végül 4:55-kor elszakadt a cérnám, :( és küldtem egy SMS-t: "Na mi van már?" Újabb öt percig vártam: semmi válasz. Erre aztán fölhívtam Nagypapit! Egy álmos hang felelt: "Itt vagyok..." "Hol itt?" "Hát, itthon. Nem tudom, hogy' történt, de nem csörgött ez a q...a óra. Húsz-huszonöt perc, és máris ott leszünk!" :(
    Nem mentem vissza a lakásba, mert nem akartam fölverni a családot. A sarokra sem akartam visszamenni, mert kezdtek szállingózni az emberek: még a végén valaki ajánlatokat tesz, én meg majd magyarázkodhatok... :) A túlsó sarkon van egy gördeszkás bolt, a kirakata előtt egy széles párkány: oda fölkucorodtam egy kicsit hüppögni, és közben bánatomban megettem az egyik bekészített szendvicsem felét, majd elszívtam egy cigit. Ez így együtt kicsit elsimította az összegubancolódott idegszálaimat.
    Végre befutott a hintó! :) Kiszállt belőle Zsuzsa asszony, :) meg persze Nagypapi is, aki sűrűn szabadkozott: "Nem szoktam ilyet csinálni! Nem is értem!" (Ami mentegetőzésnek elég hülyén hangzik, ha az ember jobban belegondol...) De persze nem haragudtam, hogy' is haragudhattam volna: tényleg megesik az ilyesmi. :) Inkább csak magamra, hogy nem negyed órával korábban hívtam föl. Zsuzsa asszony nagyon kedvesen átengedte az anyósülést - amiből persze az lett, hogy a fele utat kifordult derékkal tettem meg, mert útközben igen jót beszélgettünk, én meg szeretek a szemébe nézni annak, akivel beszélgetek. Az M3-ason egy váratlan szép élményben volt részünk: a paplanként szétterülő felhők alá sütő Nap igazán varázslatos látványokat csalt elő a tájból. :) Meg persze azt is ígérte ez a tünemény, hogy mégse fogunk elázni, ami a hajnali derengésben még korántsem volt biztos.
    Aztán valahol letértünk az M3-asról, keresztülmentünk pár falun, és az egyik faluvégen jobbra rákanyarodtunk egy utcára. A hintó alól lassan elfogyott az aszfalt, és egy homokúton döcögtünk el egész az erdő széléig, ahol már ott állt Rizijoe szekere (bocsánat: furgonja). Összecihelőzködtünk, elindultunk egy ösvényen, és bő negyedórás séta után végül bevettük magunkat az erdő egy ígéretesnek tudott részébe. Szinte csak húsz méternyire az erdő szélétől Zsuzsa asszony máris fölkiáltott: "De szépek vagytok!" (Ezt nem ránk értette...) És valóban: nem túl sűrűn, de itt is, ott is elő-előbukkant egy-egy szép barna gombakalap. :) Mármint annak, aki meglátta őket... :( Ezek a fránya kis teremtmények szinte bújócskát játszottak velünk: rendszerint egy fiatal bokor vagy hajtás alatt húzódtak meg. Azért egy idő után már az én szemem is kezdett ráállni a dologra, úgyhogy én is találtam egy-két példányt. :) De azért (bár egyáltalán nem ez volt szándéka, sőt!) Zsuzsa asszony később is sokszor lealázott azzal, hogy ide-oda mutogatott botjával az orrom előtt elterülő terepen: "Itt is egy! Meg nézd: ott is egy másik!" Megmutatta azt is, hogyan kell rendet rakni magam után, ha kihúztam a helyéről egy-egy gombát. Igazából ezt még gyakorolnom kell, amit nagyon szívesen teszek, mert ugyebár: minél több gombát húzok ki, annál nagyobb lesz rá az esélyem, hogy a rendrakásba is belejöjjek. :)
    De hogy ne legyen ennyire egyoldalú a mutagatósdi, én viszont megmutattam a csodakésemet, ami egy kerámia pengéjű hámozó kés. A múltkorjában történt ugyanis, hogy egy sárgadinnyét szeleteltem föl a kedvenc itthoni késemmel, mely egy jó régi, még nem rozsdamentes darab - és az egész dinnyének lett valami furcsa fémíze. -) Ez gondolkodóba ejtett: a gombák biokémiai szempontból (is) elég érzékeny jószágok (vagy mik): talán nem tesz jót nekik, ha a szintén nem rozsdamentes bicskámmal nyesegetem őket. Nem tudom, igazam van-e ebben (valaki meg tudná erősíteni vagy cáfolni?), mindenesetre beszereztem egy kerámia késkészletet (vágó, kis hámozó kés és egy nyeles hámozó, az egész szett kevesebb, mint 9 rongy :)), és azóta a gyümölcsöket és zöldségeket ezekkel tisztítom és aprítom. Ha pedig gombászni indulok, a kis kést viszem magammal egy kínai papír-selyem dobozkában, mert hát elég kényes jószág (vagy mi).
    Jó három órát bóklásztunk az erdőben. Többnyire vargányákat: pár szem királyt, kevés nyárit és ízletest, viszonylag sok barna tinórut, és tán vagy két gesztenye tinórut találtunk. Volt még néhány változékony is, de ezeket nem szedtük le; ugye, ez a bizonyos összeférhetetlenség az alkohollal nálam (sem) jön össze. :) Két vagy három bébi rókagombát is találtunk; ezek is a helyükön maradtak, egyelőre.
    Egyébként nem voltunk egyedül az erdőben: jártak már előttünk, néha távoli hangokat is hallottunk, és egy idősebb, szatyros szakival is találkoztunk. Sajnos, valamelyik előttünk járó meglehetősen mészáros munkát végzett: csak a kalapokat metszette le, a többit meg otthagyta lábon, csonkán meredezni. -)Horrorisztikus látvány: nem is értem, mi visz rá egy embert, hogy ilyet tegyen egy másik élőlénnyel. Tényleg!
    Időnként persze Nagypapihoz is oda-oda csapódtam, és (nekem legalábbis) ez is pompás dolog volt. Ő mutatta meg például, hogyan néz ki a terepen a micélium. Meg együtt örvendtünk, amikor néhány szép lilakalapú királyvargányát találtunk (na jó: igazából ő találta, de ugyanennyi erővel én is megláthattam volna őket.) Ezekről később, már itthon - merthogy merő kedvességből nekem adta őket ;)- kiderült, hogy keresztül-kasul kukacrágták, úgyhogy ki kellett dobnom az egészet. :(
    Aztán lassan elindultunk visszafelé, de persze azért közben újból szétnéztünk a terepen. No, és ekkor világosodott meg előttem Nagypapi egy elsőre hihetetlennek tűnő kijelentésének a valódi értelme. Azt mondta ugyanis, hogy ilyenkor, "virágzáskor" képesek ezek a vareszek pár óra alatt új példányokat növeszteni magukból. Figyeljem csak meg: a visszaúton újabb és újabb gombákkal találkozunk majd! Nekem ez teljesen hihetetlennek tűnt.
    Pedig lőn! Zsuzsa asszony előttünk portyázott, s egyszer csak kicsúszott a száján egy mondat, miszerint még a legjobb gombász után is lehet újabb gombákat találni. A kijelentés történetesen az erdő egy olyan részében hangzott el, amelyet előzőleg Nagypapi fésült át. Viszont Zsuzsa asszony időnként boldogan fölkiáltott: "Itt is egy!" A harmadik vagy negyedik ilyenre Nagypapi hozzám fordult, és imígyen szóla: "Na ugye, megmondtam: ezek azóta bújtak elő, hogy erre jártunk!" Ezúttal is meghajtom a fejem az Anyatermészet végtelen bölcsessége és figyelmessége előtt, hogy még ezzel sem akar e két egymásnak teremtett lélek közé állni. ;)
    Időközben előkeveredett Rizijoe is, aki korábban ide-oda cikázott az erdőben, szuszogva a nagy kosara terhétől, és tán még morgott is valamit bizonyos kilókról, amit cepelnie köll (a kosarára értette). Én ugye akkor láttam őt életemben először, úgyhogy lenyeltem az ide illő klasszikus viccet, pedig nagyon kikívánkozott belőlem. (Ha valaki nem ismerné: Száli elmegy a rabbihoz: "Te rabbi, csinálj már valamit! Nem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy a fiúk ne füttyögessenek utánam." Mire a rabbi ráemeli bölcs tekintetét, és azt kérdi: "Száli, te most hencegsz vagy panaszkodsz?")
    Egy idő után aztán már tényleg abba kellett hagyni, úgyhogy a jól megszedett kosarainkkal (bár az enyém inkább csak jól átöntött volt: Nagypapi időnként átmert hozzám az övéből, mármint az ő kosarából ;)) kiballagtunk az autókhoz. Itt egy kis utójáték következett: az élmény verbális lecsengetése. Volt vagy tíz méterre a kocsiktól egy szép nagy bokor: gondoltam, elugrom mögé, és igazítok egy kicsinykét a sminkemen. ;) Épp csak kettőt-hármat léptem a bokor irányába, mikor is az orrom előtt (nem tudom, mitől, de valahogy ebben a földre szegezett pozícióban maradt a fejem ;)) elém ugrik néhány filigrán gomba. Szólok a többieknek: "Nézzétek már, mit találtam!" Mint kiderült, néhány szép szegfűgomba illegette ott magát nekünk. Még vagy tíz percig kóvályogtunk a mezőn, hátha megtaláljuk a nővérkéiket-húgocskáikat is, de végül csak pár maroknyi lett a "zsákmány". Én persze, mint később kiderült, összeszedtem néhány példányt a vele összetéveszthető fajokból is, úgyhogy mondtam is magamnak: maradok én a kaptafámnál! Vargánya, sötét trombita, róka: ezeket tutira fölismerem. (Azt remélem.)
    Megköszöntük az Erdőnek, hogy ilyen kedves volt hozzánk, hogy ennyi mindennel megajándékozott bennünket, elbúcsúztunk tőle, majd beszálltunk a hintóba (ill. Rizijoe a szekerébe, de nem tartott velünk; mint mondta: ki tudja, mikor ér rá megint gombászni, úgyhogy még szétnéz kicsit a környéken.) Nagypapi a paripák közé csapott, és már száguldoztunk is hazafelé. Én kihasználtam az alkalmat, és megnéztem: hol is járunk, mert idefelé fogalmam sem volt róla. No nem azért, mert Nagypapiék bekötötték a szememet, hanem mert folyton hátrafelé dumáltam.
    Pestre érve Nagypapit és Zsuzsa asszonyt beinvitáltam hozzánk egy kávéra, s így legalább összeismerkedhettek a családom tagjaival. Kicsi Majának (3 éves) roppantul tetszett a Nagypapin lévő Menőmanós póló; azóta is úgy emlegeti Nagypapit: "A Menőmanó bácsi." Jakab (7 éves), akit még a kocsiban "lábon" odaígértem Zsuzsa asszonynak a legközelebbi táborozásra, eleinte kicsit visszafogott volt ugyan, de hát ez (nekem) nem volt újdonság; aztán persze szép lassan fölengedett. Feleségem, Kri pedig már az első mondatok után szót értett a kedves vendégekkel - akiket nem nagyon marasztaltunk, mert Nagypapinak egy határidős munkája volt (vasárnap!), Zsuzsa asszony előtt meg még ott állt a gombapuceválás + a másnap kezdődő egyhetes táborra való pakolászás, miegymás.
    Én ledőltem kicsit, mert ugyebár én, másokkal ellentétben, 4-kor keltem, ;) aztán nekiláttam a feldolgozásnak. Ennyi gomba még soha nem volt a konyhapultomon! Elővettem az aszaló masinát meg az egyéb kellékeket, és nekiveselkedtem. A kb. 5 kilónyi gombából a farigcsálás után végül kb. 4 kilónyi "hasznos" maradt. Egy részük (a "szúrágta" kinézetűek) mentek a szárítóba, a szép fiatalok és serdülők a mélybe - a nagyobbacska kalapokat (egészben és fölszeletelve) be akartam panírozni, viszont már nem volt erőm aznap megcsinálni, így a hűtőbe kerültek. Azért egyszer majd, ha lehet, besegítek Zsuzsa asszonynak a tisztításba, feldolgozásba is, mert ezen a téren is lenne mit tanulnom - és hiába, no, nekem ez könyvekből nem megy.
    Másnap délelőtt aztán beindult a panírgyár. Ezúttal Carluccio mester bölcs útmutatásait követtem: ohne liszt (mellesleg: azt ugye tudjátok, hogy a hagyományos panírhoz a fehér liszt, míg a sörtészta/pastella/fritti/tempura stb. verziókhoz a rétesliszt a javallott?), csak felvert tojás, bele petri és parmezán (helyett most valami más kemény sajtok, mert parmi épp nem volt itthon), só, bors, aztán a kenyérmorzsa. Ez utóbbi ezúttal "gyári" volt, amit utólag már bánok: nem lett olyan ropogós, röstös, amit igazán szeretek. Next time! Egy adagot elkészítettem ebédre, közben félkézzel kikevertem egy kis "majommézt", ahogy Majácska hívja, a többi meg szépen bevándorolt a mélybe.
    Summa summárum: ez volt az én első igazi gombász élményem. E röpke pár óra alatt többet tanultam a gombákról és a gombászás "mesterfogásairól" + ami nem elhanyagolható: az etikájáról, a Természet tiszteletéről, mint előtte az egy évnyi verbális bogarászásaimból. Pontosabban: valósággá, tapasztalattá váltak a szavak. Nagyon hálás vagyok érte Nagypapinak, Zsuzsa asszonynak, a csak lelkiekben (de úgy bizonyosan) velünk lévő házigazdánknak, Liscsimnek, és persze Rizijoenak is, akiből ezúttal nem sokat láttam ugyan, de igyekeztem odafigyelni a dörmögéseire: bölcs, sokat látott ember.
    Végezetül két dologgal szeretném lezárni ezt a kis dolgozatot. Az egyik, hogy a kezdő gombásznak, de különösen a gombával és az erdővel ismerkedő gyerekeknek mindennél többet ér egy efféle személyes, tanítgató erdőjárás, és főleg: a sikerélmény! Amikor ott bóklásztunk az erdőben, sokszor gondoltam rá: bárcsak a nagy kisfiam, Jakab is itt lehetne! Persze, a hajnali 4 (vagy akár 5) órai kelés gyötrelmeinek nem tenném ki, de biztosan nagyon örült volna neki, ha velünk lehet. Ő ugyanis valamelyest már be van oltva gombászatilag: vagy két éve egyszer elég sok sötét trombitagombát szedtünk Dömösön, és szinte mindet ő látta meg a sötét moha között! Nagyon büszke volt magára, és persze én is rá. Tavaly aztán majdnem a kedvét szegte a sok hiábavaló kóricálás a porzó erdőkben. Úgyhogy ha tudtok kifejezetten (vagy elsősorban) gyerekeknek szervezett túráról, és beleférünk, szóljatok már nekünk is!
    A másik, hogy ezúttal szeretném elmondani: rendkívül jólesett, hogy páran megkerestetek, amikor a másik topikozós oldalon némi konfliktusom támadt, és biztosítottatok az együttérzésetekről. Nem ragozom, csak megismétlem: rendkívül jólesett. Majdnem elment a kedvem ettől az egésztől, de visszaadtátok a hitemet. Köszönöm. Eddig sajnos még csak Nagypapival, Zsuzsa asszonnyal és Rizijoe-val sikerült személyesen megismerkednem közületek, de ami késik, nem múlik.     "I think this is the begenning of a beautiful friendship." At least I do hope so.