"Hát most elmondok én egy mesét, amelyiket hallottam régen az öregektől. És ez így is van. Mái napig is megvan az emléke. Hát mikor Tolszon megkezdőttek a búcsúk, elmentek a búcsúra. Egyik faluba is, másik faluba is. Ott mindenki készítette jaz ebédet, hogy mégis legyen neki egy-két-három vendégje, hogyha nem több, de bár kettő, három legyen. - Hát egy szegén asszonnak - nem ment senkise vendégségbe hozzájuk, hát elmaratt neki az ennivalója, a galuskája. Az vót a legelső és a legfontosabb. Nem birták elhasználni, mett nem vót ki. Akkor ő szegén gondolkodott, hogy neki senki nem vót, egy vendégje se. Mi csináljon ő annyi sok ennivalóval s neki nem leszen egy Isten fizessége se. Hát mit gondolt ü, mit nem? Kivette innen a fazékat a galuskával és kivitte az erdőbe. Kivitte innen az erdőbe, ott vett, minden, vett egy-két-három galuskát, s minden fának a tövibe tett egy-egy, két-három galuskát. Azokból a galuskákból ott gomba lett. Jó, megennivaló gomba. S akkor ü aszonta: - Habár galuskának nem használták el, akkor használják el gombának. - S akkor visszajött s elment későbben is ki az erdőbe és kapott gombát. Mind úgy, ahogy ő rakogatta ja fának tövibe, úgy gombákat kapott. Akkor ő meghálálta a Jóistent, hogy: - Hála a Jóistennek, mégis hogy az ő ennivalója nem ment kárba. S hahótától mamái napig mindenki használja, aki szereti. S eszt a mesét Benkéné hallotta a régi öregektől, a mamái napig is folytatom és én is használom a gombát.
Isten áldja meg!"